A kis Ronaldo Rio de Janeiro egyik külvárosában, Bento Ribeiróban nőtt fel, s Dadado-becenevű kisfiú legszívesebben egész nap az utcán focizott, s az iskolát szerette messze, megbízhatóan nagy ívben elkerülni. Kedvence Zico volt, s hamarosan a zseniális fehér varázsló nyomdokaiba léphetett, ugyanis tagja lett a brazil serdülőválogatottnak (a Valqueire Tenis Clube (1988-89) és a Social Clube de Ramosban (1989-1990) után) a Sao Cristovao tagjaként. A legenda szerint azért igazolt át a Cristovaóba, mert előző klubja szerint nem ért annyit játéka, hogy megvegyék számára a napi buszjegyeket! Új egyesüóletében viszont megmutatta oroszlánkörmeit: kettesével-hármasával-nyolcasával kezdte szórni a gólokat, így nem meglepő, hogy a 17 éves tehetségre egy igazi nagycsapat, a Cruzeiro csapott le.
Első "keresztes" évében berobban a brazil futballba: egy szezon alatt 58 gólt rúgott a különböző bajnokságokban és kupákban, a bajnokságban 14 mérkőzésen 12-szer volt eredményes! Jutalomképpen a válogatottban is pályára léphetett, természetesen már a felnőttek között, ráadásul az örök rivális Argentína ellen! Íme az összeállítás a fiatalabbak és a felhős szemmel visszaemlékező veteránok kedvéért: Zetti - Cafu, Ricardo Rocha, Ricardo Gomes, Branco - Mauro Silva, Dunga, Rái, Zinho - Bebeto, Müller (később beállt csereként Mozer, Leonardo, Rivaldo, Mazinho és természetesen hősünk, Ronaldo is a 80. percben, Bebeto helyére). A kék-fehérek a Goycoechea - Diaz, Vasquez, Caceres, Chamot - Redondo, Simeone, Cagna, Rodriguez, Garcia - Batistuta, Ortega (Rodriguez), Montserrat (Cagna)-féle, erősen tartalékos felállásban lehettek a nagy esemény szemtanúi.
Carlos Alberto Parreira benevezte az 1994-es világbajnokságra, de Roni egyetlen percet sem játszott Amerikában, hiszen Romario, Bebeto sokkal jobb volt még akkoriban nála, s a kispadon is megelőzte a fiatal Viola és a tapasztalt Müller. Érdekes módon Ronaldao (Ronaldóka) néven ismerte meg a világ a, hiszen a Ronaldo nevet már lefoglalta a Sao Paolo akkori emberfogója - a mai Ronaldinho meg éppen Ronaldo miatt vette fel a szintén kicsinyítő képzős -inho végződést! Az első fizetéséből egy Volkswagen Golfot (jogosítványa sem volt) és édesanyjának új lakást vásárló tinisztár hamar Európában találta magát: a PSV Eindhoven benne látta a Barcelonába igazolt brazil gólkirályuk, az akkoriban csúcson lévő Romario megfelelő örökösét. A hatmillió dolláros transzfer keretében Európába kerülő Ronaldo minden tekintetben a r(l)obbanékony "Romáriu" nyomdokaiba lépett: első évében gólkirály lett 30 góllal, majd második szezonja végén ő is Katalóniába költözött...
Egyébként utolsó fél évét egy súlyos térdsérülés miatt teljes egészében kihagyta, de a Barcelona így is 20 millió dollárt fizetett a friss Copa America-győztes csatárért, hogy pótolja az előző évben a Flamengóba hazamenekült Romariót. Innentől Fenomeno dominálta a világ labdarúgását két teljes éven át: lett gólkirály elképesztő átlaggal, rúgott gólokat a félpályáról indulva, amikor hárman is csüngtek a nyakán, de velük együtt ügetett be a hálóig, lett aranylabdás és a FIFA legjobbja, lőtt győztes gólt a KEK-döntőben, azaz itt került fel a futball csúcsaira - talán csak az atlantai bronzérem okozott számára némi csalódást. Bár egy rendkívüli gárdában (Zubizarreta - Abelardo, Blanc, Couto, Popescu, Nadal, Ferrer, Sergi - de la Pena, Bakero, Amor, Guardiola, Luis Enrique, Figo - Szoicskov, Geovanni) játszhatott, a Pénz szava elcsábította őt: óriási meglepetésre 1997 nyarán elfogadta az Inter és Moratti elnök pazar ajánlatát.
A tízes mezt kapta a kék-feketéknél (az éppen a Real Madridtól érkezett Zamorano már lefoglalta a kilencest), s első évében remeknek mondható 25 találattal zárta az évet. Azonban a kilencvenes évek végének első idegenlégiós, százmilliókba kerülő hada a fényes nevek ellenére sem uralta nemhogy az európai, de még az olasz futballt sem, pedig olyan játékosokkal léphetett pályára Milánóban, mint Pagliuca, Frey, Silvestre, Bergomi, West, Galante, J. Zanetti, Paolo Sousa, Aaron Winter, Diego Simeone, Pirlo, Zé Elias, Moriero, Djorkaeff, Kanu, Recoba, Zamorano és Roberto Baggio! Időközben médiasztárrá vált: tűzpiros Ferrarival járt, csüngtek rajta a nők és találkozhatott a pápával is. 1998 azonban fekete éve lett: eleve sokat volt sérült a bajnokságban, a világbajnokságon azonban a döntő előtt kis híján meghalt - ha jó barátja és szobatársa, Roberto Carlos nem hívja ki gyorsan a keretorvost, aki kihúzta hátracsúszott nyelvét, akkor...
A kis híján a túlvilágra költözött Ronaldónak mindenképpen játszania kellett, hiszen egy sportszergyártó cég nem hiába fektetett több tízmillió dollárt a válogatottba... Igazából soha nem tisztázódott, hogy mi is zajlott le pontosan a döntő előtt, de az egész csapatot mélyen megviselték a történtek, különösképpen Roberto Carlos játszott mélyen tudás alatt. A következő szezont jól kezdte, de térdszalag-szakadást szenvedett, ami miatt egyéves pihenőt kellett tartania. Visszatérése után ismét elszakadtak a térdszalagjai (futás közben!), s majd csak 2000 decemberében térhetett vissza a pályára, tíz mérkőzésen hét gól erejéig. Egy újabb sérülés után már csak tavasz végén, a Lazio elleni kupadöntőben játszhat újra - végül hordágyon kell levinni a pályáról... Ismét a térde sérült meg, de ezúttal nem a szalagok húzódtak meg, hanem egyszerűen eltört a fáradt térde! Újabb kihagyás után 2001 szeptemberében tért vissza a FC Brasóv ellen, majd decemberig csak edzéseken vehetett részt.
2002 elejére épült fel, hogy a 2002-es VB-re óriási szenvedések árán szedje össze magát, rengeteget edzve a felgyógyulásáért és a formába lendülésért, a tavaszi rajtra már újra gólerősen játszott (10 meccs/7gól), de a scudettót, bajnoki aranyat nem tudták hazavinni. Utolsó meccsükön a Lazio ellen az argentin Cúper lecserélte őt, s Ronnie a kispadon könnyezve, sírva búcsúzott el az Intertől. Az ázsiai VB-n aztán újra a központba került: a torna gólkirályaként óriási szerepet vállalt a brazilok aranyából, s egy pár pillanatra újra a régi gólvágót láthattuk, amikor a döntőben kétszer is betalált a torna legjobbjának választott Kahn hálójába! A VB után a vele nagyon rossz viszonyt ápoló Héctor Cúper miatt nem akart visszatérni Milánóba, s bejelentette, hogy mindenképpen távozik a klubtól - attól a klubtól, amely kitartott mellette sérülései idején, s folyósították fizetését, műttették, rehabilitáltatták...
Egy idő után a milánói szurkolók is ellene fordultak, s bár sokáig tagadta, a Real elnöke, Florentino Perez a jachtján tárgyalt Morattival, aki eladta nekik a 9-est. Az ára kb. 45 millió euró volt, s ebből 10-ért az Interé egy általa kiválasztott ilyen kaliberű játékos (csak éppen sem Solari, sem Morientes nem akart Itáliába szerződni...). A Realt érkezésekor kezdték galacticosnak nevezni, s pár hét alatt felvette a ritmust: első évében 23, majd 24 gólt szerzett, ami fantasztikus teljesítmény az egy szem támadóról - ráadásul góljai miatt azt is megbocsátották neki, hogy miatta hátrább szorult a helyi ikon, Raúl, s Morientest a kispadról száműzték Monacóba. A 2004-es szezonban talán egyedül ő hozta a formáját a sztárok közül, gólkirály lett - bár csoda módon a góljairól mindenki azt mondta, hogy "onnan könnyű ám berúgni!", de ő a világ jelenlegi legjobb csatára, aki egyetlen mozdulattal leveszi a lasztit, cselez és szökteti magát - hatalmas adottság számára ez Istentől!
|